Teltek az évek,honapok,napok
Sötétbe burkolózva sétáltam a nagy világban, álmodtam és csak reménykedtem, mert tudtam hogy nem a lehetetlent kértem. Várakozás közben szenvedtem, de tudtam egyszer eljön a nap amikor mindez megváltozik.
És el is jött...
És nagyon Boldog voltam.. persze nekem felsem tűnt...
azt hittem egy átmeneti időszakban vagyok.
Ezért mindent eldobtam magamtól.. mert hülye voltam.
Vagy csak nem figyeltem ellégé.
*
És most újra itt van.. megint uttálok mindent.. mert úgy érzem elvesztettem az álmom...
Kisírtam a lelkem is.. mert rádöbbentem..
Még mindig az vagyok aki voltam... egy érzelmes valaki...
Csak most ősszetörve... és ez igy is fogg maradni ahogy elnézem..
Nem hiszem hogy ezt kibirom.
Ezt már Biztos nem.
SOHAsem.
Az egész világot kiírtanám.. megtenném..
azért válógatnék...
Kik a jók és kik a rosszak.
DE most nem ez a lényeg.
Régg nem volt rohamom.. a következőbe remélem bent ragadok..
csak ey ütés kell hozzá..
És ÖRÖKKÉ.
Megszabadulok mindentől.
mindenkitől és egy érzéstelen valaki leszek.
Vagyis nem...
Lesz érzésem..
De csak 1.
Amit éppen elszenvedek abban a pillanatban amikor beragadok.
Beragadok egy skizofrén állapotba.
Nem akarom az álmom ellengedni.. soha sem késő kijavítani a dolgokat.
Soha sem késő megbocsátani, és sohasem késő az érzéseinknek engedni.
Kockázatos dolog.. mert nagyot lehet esni..
De aki inkább eldobja a lehetőséget hogy tegyen valamit.. hogy szerethessen valakit vagy éppen segitsen valakin.. csak mert fél.. az gyáva.
És önző, mert másnak ezzel fáájdalmat okoz, főleg úgy ha magának is hazudik.
Hazudik.. hogy jobb ez igy..
Nem jobb.
Rosszabb, mindenkinek.
Azt hiszem ennyi.
Sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése