2011/12/25

My guardian angel../ Im Guardian Agel? o.O

Most hogy elkezdődött a téli szünet anyukám megkért hogy menjek be a munkahelyére mert el akartunk menni a postára..
11re bementem( D.E). Karácsonyi ünnepség volt, szokásos természetemhez híven még azal is kedves voltam aki a hátam mögött le rondázott. 

Persze, csak azért mert nem tudta ki vagyok, és mint a mai emberek többsége előítéletekkel élt.

És végül is anyám főnökével beszélgettem, ami igen irritáló volt számára.

Visszatérve.

Mindenkivel beszélgettem, mindenkivel kedves voltam.De mindig őszinte.

Hát természetesen alkoholt is fogyasztottak, és nem tagadom né-mennyit én is
az egyik kollégájuk rosszul lett, amit én már észrevettem.
Habzott a szája is, nem volt kellemes látvány.
Kitalálták hogy fektessék le aludni, de amikor már ősze hányta magát és rohamai lettek, mindenki tőlem kért segítséget.
Én írtam be a mentők számát, nyugtattam az embereket és dicsértem azokat akik ügyesen kiáltak társukért.
Később lejárt a munka idő, nem mentünk postára.
* Még hadd tegyem hozzá hogy az embert aki rosszul lett bevitték a kórházba, és újra kellett éleszteni.
A szemem elött történt az egész és tudtam hogy sikerülni fog.
De amikor anyámék beültek még inni.. rossz érzésem lett.. és én magam is roszúl lettem( nem az alkoholtól), az ember akinek az életéért harcoltunk elhunyt..
Ez már önmagában is szörnyű.. de a felesége aki beteg ott maradt egyedül állás nélkül( ugyanis betegen nem tud dolgozni)
Úgy gondolom, vagyis érzem mintha oly kevés emberek körébe tartoznék akikben van valami természetfeletti.
Áhh.. Ezt egyenlőre nem tudom megmondani.
És részvétem a feleségének.
***
 

2011/11/09

Curiculum vitae

A halálban születtem az életben haltam meg,
Nem volt semmim mégis mindenem, volt egy álmom, voltak barátaim is.. volt sok minden, bár ezek a  barátok olyanok voltak mint a szökőár, jöttek mentek..néha elsodortak jó vagy rossz irányba vagy éppen átvertek becsaptak, őket elvesztettem és nem is bánom.
Voltak kapcsolataim is, általában nem találtam olyat akivel igazán jól éreztem magam, volt olyan de sajnos sok minden nem alakult jól akkoriban.
Voltam normális ember is, de mégis mindig éreztem ez nem az én világom és nem nekem találták ki, nem bírom az embereket sok hibájuk van és nem látják be őket pl. becsapják magukat,kihasználnak másokat, kibeszélnek mindenkit, elválasztják a párokat,nem becsülnek semmit, a pénz a mindenük, stb.. Sorolhatnám itt holnapig.
De itt most rólam van szó .
Mindezeken kívül, rájöttem hogy engem senki sem ért meg, mert bár nyíltnak tűnők
mégis én inkább azt osztom meg a nagy közönséggel amit szeretném hogy tudjanak,higgyenek vagy télleg azt ami van.Ezt nálam sosem lehet tudni, bizonyos időpontokban észre veszem magamat hogy mégis csak úgy beszélek hogy szinte látni lehet hogy mit akarok mondani, de az emberek még sem veszik észre. Sosem rossz szándékkal csinálom ezt, hanem egy bizonyos cél érdekében.
És annak ellenére hogy utálom az emberek, mindig sok jót kívánok nekik, mert tudom hogy ha megérdemlik akkor megkapják ha pedig nem, akkor hiába is kívánok akármit is.
Van egy legjobb barátnőm, ő végre nem olyan mind az idáig tapasztaltak.. mellettem áll mindenben, ha sírok meg vigasztal, ha be akarok rúgni vagy akármit ott van ő is, egyetértünk sok mindenben és sorolhatnám. Ő Puszedli és köszönöm neki.
Nos tüske, te szintén nagyon jó barátom vagy, régóta ismerlek meg stb, és hát jól megvagyunk.
Nah szerintem nincs mit írnom csak annyit hogy most jőtt el az a pont egy bizonyos dolog miatt hogy meghaltam.. Az életben. ..

2011/10/21

Klapppapaaa...

Egy új sajátos szót teremtettem magamnak, amelynek idáig jelentése sem volt.
Megkönnyebbülés..
Olyan helyzetekre teremtettem amikor tudnék mondani valamit de inkább csak hallgatom és hagyom folyni a dolgokat..
Hagyom hadd gondoljanak amit gondolnak.
Hagyom hogy azt higgyék amit hisznek..

Én persze tudom hogy ez nem így van^^
De hülye volnék vitatkozni.
Én nem ők vagyok.
Ezért inkább meg sem szólalok.

Sajnálom, hogy az emberek ilyen hülyék...
Az érzéseimről ítélnek meg. o.O
Jó hogy már nem az a hibám, hogy megszülettem...
Mondjuk, nem borítanak ki a történtek mert tudtad hogy ez így lesz.
Ha más csinálja azt az nem hibás, ha én akkor én az vagyok.
Természetesen az ember mindig ott marad ahol akar maradni.
A Csacska nem én vagyok! ^^

2011/10/03

Vár.. a hely.. az idő.. a tett..

Félelmetes...
Rettentő..
Borzasztó..
Ijesztő...
hátborzongató..

Oly szép és gyönyörű.
Olyannyira hogy már nem is létezik. 
(Nem a fenti szavakra értem..)
Az erdő közepének a közepén, ott az én váram, a hittem, az ábrám, a valóságom, és minden ami csak van. EGY ÉLETÉRZÉS.

Annyira rémisztő életérzésem van, de néha időnként úgy érzem hogy csodás és gyönyörű.
Beszéltem már róla.
Hogy mit gondolok magamról és a világról.


* Láss,
Érez,
Gondolj,
hagy hogy legyek,
És ígérem.. mit is? o.O
Talán megértesz...
 
Felirat hozzáadása
Sosem értette meg senki az én gondolkodásom, sose, az egész életem egy álomról szól.
Az egész életem a zenében élem ki.
Az összes érzésem igaz, ameddig mondom.
Mindig van jelentősége annak amit mondok.
Ha azt mondom "szép,, akkor vagy művészinek találom, vagy megértem, vagy csalódok benne
vagy meglátok minden eddig fel nem foghatót.
Ha velem beszélgetsz folyamatosan építed a rollad alkotott képedet.
Belátok a szavak mögé.
Belátok a lelkedbe ha akarok, látom ha bánt valami, látom ha fáj, és ha szeretlek és hibát követtek el, megrettenek saját magamtól.
Bizonyos szinten takarom az érzéseim. Nem megy mindig.
Ha azt látod hogy vért köpök, akkor baj van.
Ha úgy érzed hazudok, az nem lehet.
Nincsenek előítéleteim senki és semmi iránt sem.
Átlagban nyugodt vagyok.
Ha bajom van és télleg fontos, akkor a depresszió kikerülhetetlen.(ha csak nem egy könnyen megoldható dologról van szó)
szeretek aludni mert az álomvilágban bármi megtörténhet, megismerem magam jobban.
Hurt emo vagyok. a Hurt szó jelentése: sebzés,fájdalom.
Régi ártalmak miatt, sosem felejtek. Öltözködésem hangulattól függ, Általában kedves vagyok ha viszont megbántanak akkor vagy bunkó vagy rideg.
Imádok inni, jobb kedvem lesz, és mindent könnyebben kimondok.
Saját világot alakítottam ki magamnak amiben akkor élek ha egyedül vagyok.(Vagyis maximum anyuval)
Fekete-fehér, vagy jó kedvem van vagy nem. 
Akiket szeretek azokra hallgatok általában, kivéve ha korlátozásnak vagy parancsnak veszem, mert az olyan mintha a szabadságomat vennék el tőlem.Persze ha érvek vannak amellett hogy valamit ne tegyek vagy tegyek akkor ez csak természetes.^^
 
Következő blogolás témája: Diamond...

2011/09/22

Bátorság csak kitartás vagy felejthetetlen emlék :)

Először is kékel írok mert ma van a béke világnapja vagyis tegnap volt de mivel nem aludtam azóta ezért még ez bennem van.^^
Végre találtam olyan társaságot magamnak akik közt jól érzem magam, őszinték,szeretnek,vigyáznak rám és a jó irányba terelnek. köszönöm nektek^^
Őket már lehet nevezni valakiknek, nagyon örülök hogy vannak ilyen angyalok is a világban^^Ma elmentünk egy eseményre aminek a lényege az volt hogy kiálljunk a béke mellett, hát hogy őszinte legyek nem voltak sokan =/
Látszik hogy manapság az embereket nem érdeklik az ilyen dolgok, pedig mi remekül éreztük magunkat^^.
Kaptunk lufit amin egy papir volt és a lényeg az volt hogy küldjünk egy gondolatot a világnak a béke napján.:)
Az én gondolatom ez volt: Peace! Szeretkezz ne háborúzz xD! :D És a nevem amely kibővült: Káosz Apokalipszisre^^

És Hát Feltüntettem az apokalipszis dinasztia tagjait^^ 


* Meti Apokalipszis
*Lylee Apokalipszis
*Tüske(Spike) Apokalipszis
*És Borbás Norbert akinek nem tudjuk a becenevét mert titok :D
És végül de nem utolsó sorban én: Chaos Apokalipszis
^^
Oké :D Ezen a képen én,tüske,Meti vagyunk^^
Éppen vidám pillanatunkban a mekiből^^

Itt valamin röhögtünk Metivel :D

És most Meti egyik verse^^

Fejem józan, s szívem se dobban
Akarva se tudnám dolgoztatni jobban!
Gyári hibáját már semmi se garantálja
Olcsón senki se reparálja.
S ez lett egy bús szív melankóliája


És most az egyik enyém :D

Erre nézek de azt látom
Merre vágyok, nem vágom :D
Óriási fák takarják a látásom
chh...csak a hajamtól nem látok.:)
Ilyen lenne a világom?
óriási ködfolt alakú hibákon?
Nálam ez nem vallós esemény
Általános söpredék.
Látom már a jót is.
Imádott alakot ölt ez a táj is.*-*
S' valahol egyszer angyallá érek én is.

2011/09/02

A szem a lélek tükre, hogy hogy van még szemem? o.O

A hangulat ingadozásaim miatt ellégé nem írtam.. 
Emléxem pontosan egy évvel ezelőtt még viszonylag semmi bajom nem volt csak az bántott hogy az emberek hogy viselkednek egymással és a múltam.   
Most itt van egy igen nyomasztó érzés, az álmom nem válik valóra.. vagy még nem.
Sosem volt még ilyen... 
Hogy ennyire bántott volna pár dolog olyan mintha mindent kezdenék elveszíteni közben kapok is új dolgokat amik helyetesithetnének elveszeteket ha én ebbe bele tudnék törődni...
De mivel a lelkem már régen megtört és most érzem a nyomását, olyan mintha nem is lenne.. 
Direkt elnyomok magamban érzelmeket csak azért hogy ne tegyek semmit sem még jobban tönkre ..
De mivel a dolgok úgyis tönkremennek új módszert kell találnom.. 
A módszer adott. 
Többet nem fejezek ki semmilyen érzelmet inkább vagyis kifejezem, csak azt nem amit valóban szeretnék.. 
Tudom hogy nem lehet és azt is tudom hogy nem tehetem.. 
A holnapom már most meg tervezem. 
És innentől kezdve mindent.Még azt is hogy mi hogy legyen. 
És hogy mire miként..
mindent.
Száz hiba, de egy akarat, megtörtségem nem tagadtam...
Elhulltak a szép emlékek jön az őssz de nem is lépek. 
Határtalan fájdalmakkal törhetetlen ártalmakkal.
Minden szépnek itt a vége? Fuss királynő messze szépen.
Várható volt a fájdalom? Átkozotúl sajnálhatod!


2011/08/09

Broken hearth...

Undorítóak vagytok emberek, utolsó aljas csótányok.
Amikor azt mondtad hogy szeretsz én elhittem, amikor azt mondta hogy jobban szeretsz azt is...
DE elég fájdalmas hogy ahoz képest engem mennyire szeretsz képes vagy mással órákat beszélni.. 
Képes vagy naponta felidegesíteni, és mint már mondtam sokszor nem is szóltam.
De most szólok, elég volt! Döntsd el . mi a fontosabb?
Szánalmasan akarod végezni? Akkor fojtasd!

Én elárulom mit jelentet nekem ez az egész.
Eleve egy áldozatot hoztam érted.. nevet nem írok de tudnod kell. 
Megakadályoztam hogy kilépj az életemből. Égetet a fájdalom amikor közölted hogy ez a vágyad.. 
Elmentem veled nyaralni is pedig a telefonomba került jóformán, mert az arra kapott pénzem költöttem.
Én nem bántottalak nap mint nap.. de elnéztem hogy ezt teszed..
Amikor ott feküdtél lázasan akkor is veled voltam.
Hiányoztál. gondoltam rád. Más nem is járt az eszemben.
Lehet hogy tettem olyan dolgokat amiket nem akartál, de ez még mindig kevesebb a tieidhez képest, hidd el.
Én nem másra voltam kíváncsi, és képzeld egyszer sem hazudtam, mert ha hibát követtem is el, akkor is meg mondtam.
És én gondolkozzak? o.O
Gondolkozz te!
ÉS én kezdek szánalmas lenni? Akkor te mi vagy?
A másikról meg ne is beszéljünk. Elhiszed hogy egy hétig nem lennétek együtt?
.............**************....................
Várok még a vég szoval, mert én ennél okosabb vagyok.. és nem NAIV! 

2011/07/24

A tökéletes világ.

Milyen lenne a tökéletes világ?
Unalmas...
Mért lenne unalmas?
Szerintem semmi jó nincs abban ha rögtön mindent meg kapsz, ha nincs célja az életednek, mert nincs az amiért meg küzdhetnél, csak vagy és nem történik semmi hirtelen vagy izgalmas vagy bármi.
De akkor miért vannak olyan napok amelyek teljesen jók szoktak lenni?
Néha kell egy kis kikapcsolódás.. 
Nem lehet mindig küzdeni, mert abba meg az ember belefáradna...
Szerintem el lehetne lenni a tökéletes világban pl. lehet inni, a barátokkal, olyankor mindenki jól érzi magát . 
Az lehet, De mi abban a jó? Ha már nem bűn és nem tiltott dolog akkor elveszti az értelmét is. 
Elvégre. Ez is egy kikapcsolódási módszer, a tökéletes világnak minden napja az lenne, mármint kikapcsolódás.   Nincs több kérdésem. Távozz!

  Szeretném ha értenétek, nem baj hogy vannak rossz napjaitok, nem baj hogy néha tévedtek, és nem baj ha hibáztok, ezek mind olyan dolgok amik kellenek az életbe más különben, túl egyszerű és egyhangú lenne. nem? 

Unatkozni sem annyira rossz, mert így jobban élvezzük azt amikor nem unatkozunk..
Tehát az ilyen dolgoknak meg van az okuk.
Csak az emberek romlottak meg hozzá..

2011/07/19

Book

Bűnössé vált könyv, bűnössé vált lélek... nem hazudok, öröké nem élek.
Bűnös kezemmel, most bezárok egy könyvet, de reménykedő(?) lelkemmel kinyitom a régi szépet.
Vissza kapom mindazt mi valaha fontos volt,  és elfeledem mindazt ami engem kábítót.
Szeretném, újra a régit... De sok mindent nem tudok feledni ami most elém lépet.
Ha akarsz valamit tudnod kell, az áldozat hozás nem kis hely...
Én már tudom...
Újra kell élnem hogy megértsem..
Mert meg kell értenem..
<3
Hajrá vissza a régi szép időkbe^^

2011/07/18

Hiányzik..ami elveszett..de kell ami wan.. =/

Hiányzik az a lány aki voltam. Aki mindig pörgött, mosolygott,bele élte magát mindenbe..
nem volt csalódott, és nem utálta senki..Hiányzik az akkori barátnőm..
Hiányzik a sok hülyeségünk.
Hiányzik a tavalyi nyár..
A mostani életemből megtartanám a barátomat Balut
♥.♥
Tüskét, Norbit, és még sokan másokat.
Megtartanám azt a határtalan bizalmat amit anyámtól kapok.

De viszont kukába dobnám, a sok csalodást.
Azt hogy sokan haragszanak rám.
Pedig öszinte voltam.
Elvégre hazudni nem hazudtam.
*Azt hogy bunko lettem.
Hogy idegesebb.
És gyakran letört.
Mindig letört voltam de mostmár szeretném vissza nyerni nagy részben káoszt is.
Aki tudd segitsen már!!! ='( ♥.♥


2011/07/07

Most köpj vért bloody mary.

Kezdem megunni, hogy mindig megbántok mindenkit. Ha akarom ha nem.
Lassan többet ártok az embereknek, mint maga Bloody Mary.
Ha már Bloody Marynél tartok, akkor szóvá teszem hogy időnként szoktam vért köpni..
ami nem tudom mitől van. Egyszerűen jön és kész. Orvosnak szóltam már. De elvileg minden rendben.
Amikor ideges vagyok, vagy pedig nagyon szomorú akkor történik meg hogy érzem a vér ízét és muszáj kiköpnöm, mert mar. 

Nézd meg magad!
Te utolsó aljas!
Ott állsz kardal a kezedben,
egy vér tócsa közepén.

Nézd meg magad,
Tekintetted, marad.
nem változik semmi.
Gyilkos.

Nézd meg magad!
Érzések gyilkosa!
Boldog vagy? Takarodj!

2011/07/04

Skizotípiás személyiségzavar

Hűvös, igen nehezen megközelíthető. Viselkedése különc, nemegyszer bizarr, bizalmatlan,
gyanakvó. Gondolkodása furcsa, ködös, sejtelmes, mágikus, misztikus elemekkel (telepátia, szellemek) tarkított, beszéde bizonytalan, többféleképpen értelmezhető, homályos megfogalmazásokkal teli. Öltözködése szokatlan, extravagáns, környezetébe nem illő, egész személye valamiféle megfoghatatlan elvontságot tükröz.Érzelmeit képtelen kordában tartani. Hol halálosan szeret, hol gyűlöl akár pillanattal később, ugyanazt az embert.
Képtelen a magányra, az szinte mindig erős szorongást okoz nála. Állandóan igényli, hogy törődjenek vele, de itt is szélsőségeket mutat, egyik pillanatban tanácsot kér, máskor meg csak arra kell a társ, hogy önállóságát bizonyítsa.
Kedélye gyakran nyomott, szorongásos rohamok, öngyilkossági késztetések jelentkezhetnek. Üresnek, éli meg magát,ezeknél ez embereknél csak egy álom a megszokott, nincsenek szilárd, stabil céljai, tervei, elképzelései. A folyamatos üresség elkerülésére állandóan igyekszik valamilyen akciódús tevékenységben részt venni. Jellemző rá a mértéktelenség: fokozott alkoholivás, kábítószerezés, sorozatos, esztelen szexuális kalandok.Az említett személyiségzavarok az esetek jó részében nem teljesen tiszta formában jelentkeznek, hanem a különböző típusok, viselkedési minták keverednek. Nagyon fontos hangsúlyoznunk, hogy ilyen tünetek, gondolkodásbeli, hangulati, érzelmi, indulati zavarok egészséges embernél is jelentkezhetnek, azonban csak átmeneti időszakra, míg a személyiségzavarnál ezek a tünetek hosszan, évekig, évtizedekig, gyakran egész életen keresztül fennállnak, az illető egész életútját jelentősen befolyásolják!

Kicsit több a Skizofrén lelki betegségemről.

12 éves koromban kezdődött.
A lényege a több személyiség, én még anyibol vagyok szerencsés, hogy nekem még csak két énem van.. nem pedig több. És képes vagyok rá hogy uraljam magam. 
Az egyik énem Shana sympatical... ő a belsőm.
A másik pedig Princess Chaos ő a másik.
Shanat szinte senki nem ismeri.
Chaost meg mindenki..( szinte).
A betegség akkor derült ki, amikor egyszer hangosan gondolkoztam véletlenül... aztán pedig fel akartam gyújtani egy plüss macit..
Az iskolában mindig járnom kellett pszichológushoz. 
Ha nem jártam volna nem tudom mi lett volna..
Mellesleg nem hisznek nekem az orvosok.
a Pszichológus sem. Nem mondta hogy van ez a betegség..
De sokan mondták hogy biztos az vagyok.
És minden jel arra úttal.
Szervusztok. 
Káosz egyik kedvence.

2011/07/03

Vértinktura..

Abban a pillanatban, amikor tegnap kiakadtam, egy vár dőlt össze a világomban..
Abban a pillanatban, sok minden vesztette értelmét... és azt hiszem hogy veszett nagy csalódás ért.
Veszett a bánat, az élet,a szépek, a képek, az igazság, a remények, az állatok, a gondolatok, a tettek és a szavak. Megvesztem.


Nem fontos a tej,nem fontos a müzli, nem fontosak a barátaim, nem fontosak az ismerőseim, nem fontos a tükörképem, nem fontos az álmom, nem fontos az idő és az időjárás, nem fontos a családom, nem fontos a fekete,piros,szürke szín. nem fontos a kinézetem, nem fontosak az ígéretek, nem fontosak a verseim, nem fontos a macskám Kiara, nem fontosak az emlékeim, nem fontos ANDA sem.
Nem fontos semmi.... vagy mégis? o.O 


Kiara : Boldog 3.szülinapot drága kis cicám <3




2011/07/01

Forditott élet avagy belépés a tükrök világába..

Aki idáig nem ismer, annak elmondanám, hogy több van bennem mint amit mutatok.
12 éves korom óta Skizofrén vagyok. ( ami nem egyenlő a Skizofréniával, mert akkor már nem lennék szabad lábon.)
Érdekes a gondolat menetem is, kiskorom óta gondolkozok olyan dolgokon amik másnak eszébe nem jutnának,talán?
Bizalmatlan vagyok az emberekkel szemben.. nehezen bízom meg bennük és olyankor is megesik hogy nem tudnak meg mindent.
Mondjuk igaz az is hogy senkit sem lehet kiismerni, mert az emberek változnak.
A skizofrén állapotom abból adódik, hogy két énem van, az egyik énem felteszi a kérdést a másik válaszol rá.
Általában, nem mutatom ki hogy szomorú vagyok, de megesik hogy igen.
Mindig vidámnak és színesnek látnak az emberek, belül pedig búskomor és fekete vagyok.
Rengeteg rossz dolog történt velem, ami miatt én ilyen vagyok.
Fordítottan élek.
Gyakran gyűlölőm a világot.
Szeretnék rajta változtatni.
Igazságtalanság esetén én mindig kiállok magamért, vagy másokért.
Utálom ha korlátoznak, és nem lehetek szabad.
Szoktam a temetőben sétálni, csak úgy.
Vannak akiket nagyon szeretek, de csak kevesen, őket hívom barátoknak.
Szeretek bulizni, mert olyankor nem foglalkozom a gondjaimmal.
Inni is szeretek, mert olyankor jól érzem magam. De nem vagyok Alkoholista.
Dohányzom mert elgondolkoztat. Nem élek előítéletekkel.
Viszont gyakran nézzem le az embereket, mert nekem is van véleményem.
Nem tartom magamat embernek, mert nem vagyok olyan mint ők.
Nem akarok tökéletes világban élni mert az unalmas.
Szeretek pörögni(átvitt értelemben)
Van egyetlen egy álmom, ami egyben a legnagyobb titkom.
Amikor alszom, minden álmomnak jelentősége van.
Akik átvernek és bántanak, azokkal rögtön kapcsolatot szakítok.
Néha nem szeretek a tükörbe nézni, néha pedig igen.
Szeretem a szivárványokat.
Gyakran nézzem a csillagokat.
Szeretem az állatokat és védem is őket.
A növényeket is szeretem.
Félek a darazsaktól.
Szoktam verseket írni.
...
Talán ennyi elég egyenlőre.
Majd még írok.

2011/06/29

Határtalan határok avagy a kőbe zárt angyal kitőrése..

Szerintem most kijelenthetem hogy nagyjából boldog vagyok.
Ami igen ritka dolog. Persze van pár dolog ami még mindig nincs meg... pl. normális kapcsolat.. meg a telefonom( amit a testvéreimtől fogok kapni). És a munkahelyem amit szintén az egyik bátyám intéz el nekem. Természetesen örülök sok mindennek mert igyekszek úgy élni hogy arra koncentráljak amim van. Ezért aztán igen boldog lehetek mert vannak barátaim,sokat bulizok, és ennyi. ^-^
Viszont valamilyen szinten mégsem vagyok az, úgy érzem hogy hatalmas falak vesznek engem körül.. Amik átlátszóak de én nem látok ki belőlük.És odakintről a fal másik oldalán valami hatalom mozgatna engem, mint egy bábot, ezüst fényszálakkal. Ezt az érzést nehéz leírni.. de most dobom a témát. Tartok egy kis élmény beszámolót:

Nipon Shoxx
 
Hát elmentünk bulizni néhányan a kék yukba.^-^ ( ami teljesen illik hozzám mert kék a frufrum^^ )
És elötte át jött hozzánk Kinga és Alex. Mi Kingával készülődtünk Alex addig Facebookozott.
Aztán elindultunk a Blahára mert úgy volt hogy elvileg találkozunk két emberrel. Akik végül nem voltak ott.
Aztán elindultunk a Hév-hez, és leszálltunk a Timár utcánál. Aztán indult a keresés, megkérdeztünk pár embert meg egy taxist h merre van a kék yuk. De végül kiderítettük. Mielőtt bementünk volna feltupiroztuk egymás haját. És elég jó lett. Aztán bementünk a nagy kapun és leültünk, mert vártuk a többieket.
Addig megismertünk pár embert de a nevekre már nem emlékszem.Aztán jöttek a többiek. ^-^És oda mentünk a bejárathoz. Én még nem akartam bemenni mert akartam egy kicsit inni...( mert úgy jobban szeretek bulizni). Elkezdtünk éjjelnappalit keresni. Találtunk! :D Csak pechemre az a k****a törvény van hogy este 10h és reggel 6h között tilos alkoholt kiadni... Ezért hát muszáj voltam józanul élvezni a bulit.
Én már feladtam hogy jó lesz. És végig szidtam a világot. ( Mert ilyenkor mindig rám-tör a gyűlölet a világ iránt.). Aztán megint oda mentünk előre. És beszélgettünk, meg valami igénytelen trehány tehén képes volt maga alá hányni, amit sajnos én végig néztem..^-^". Aztán bementünk, és leültünk. Majd megszólal Ricsi hogy táncoljunk, mondtam neki hogy rendben van. Csak az volt a probléma hogy először még nagyon nehezen ment nekem ez a tánc mivel nem oldódtam fel elégé. Utána elöre mentünk a színpadhoz én,Alex,Kinga,Tüske, meg páran.Alex elkezdet dobolni, én meg nem bírtam ki hogy ne kövessem. =) . Aztán beszélgettünk. Meg stb.( nem félreérteni). Nekem volt egy srác is aki tetszett.( :D) Én néztem őt sokáig meg ilyenek. Aztán Kingával elkezdtünk táncolni. Itt már simán ment. És jó volt, csak ne mászott volna rá valami bűn ronda szakadt igénytelen pasi xD Utána voltunk wc-n és ott is láttam a srácot. Aztán mikor megint ott voltunk a színpadnál akkor végre berakták az egyik kedvencemet. =) Versailles- ascendead master <3
Utána vízipipáztunk,táncoltunk meg ilyenek. Meg néhány ember bánatos volt, őket vigasztaltam.

Majd amikor már fáradtak voltunk, elindultunk hazafelé ( hozzám). Nem mindenki aludt nálunk. Nyugatinál búcsút vettünk Mátétól, és Krisztől. Aztán pedig Mariustól is. Majd amikor a Blahához értünk leszállt néhány Roma és elégé agresszívak voltak, de szerencsékre, nem belénk kötöttek.Aztán Keletitől gyalog haza...Érdekes volt. Majd felmentünk hozzánk és ettünk. Én,Alex,Kinga, és Ricsi. A macskám Kiara ellopta Ricsi májkrémjét, miközben mi fent az ágyban négyen próbáltunk aludni, de sajna nem sikerült.. Mert hallottuk hogy valamivel a macska zörög. Ricsi és Alex sokáig hülyéskedtek és mi Kingával nem tudtunk elaludni. Aztán pedig én és Kinga elkezdtünk énekelni. Aztán elaludt mindenki.
Jah és elfelejtettem hogy Ricsi táskája telement borotvahabbal. Hogy Ricsi szavaival éljek: Valami dagadt tehén ráűlt a táskámra:@. 

 Azt hiszem ennyi^^


2011/05/22

Véletlenek véletlenül, és a kedves idegen

Egyik nap mentem a suliba, esett az eső... és mintha kinyílt volna a szemem, észre vettem egy kisfiút miközben nyugodtan sétáltam az utcán.
Ez a kisfiú bebujt egy perem alá, az eső elöl, és szomorú fejet vágott. 
Gondolom nem szívesen meggy be az iskolába, hát megesik az ilyen, és hogy őszinte legyek, én sem.
Mostanában furcsa események és előérzetek gyötörnek. 
Nem tudom, miért csak az emlékem jut az eszembe, lehet hogy közeledik a dolog aminek nem kéne?  
nem tudom. 
Imádom a barátaimat. 

Történt velem egy dolog ami sok mindent megmozgatott bennem. 
Elmentünk néhányan a gyár nevű szórakozó helyre ahová közölünk csak ketten mentek be.
Ittunk elvoltunk. Sikerült berúgnom.
Odajött hozzánk egy cica és amikor megakartam simogatni akkor elfutott a másik oldalra ahol bokrok és fák voltak.
Kicsivel később pisilnem kelett.. Hát fogtam magam és átfutottam. 
De sajnos a síneken elestem. Megsérült a térdem, és kiszakadt a nadrágom.
Én pedig elkezdtem sírni. 
És ez a cica odajött hozzám és elkezdett dörgölődzni,  és annyira örültem neki. 
Meg simogattam. Aztán jött dawee és átrángatott a másik oldalra, persze nem erőszakosan. 
De nem köszöntem el a cicától =( 
ÉS eszembe jutott hogy a természet milyen csodás, és az is hogy szegény cicának milyen rossz az élete,végülis ő is egy lélek, egy kis élet aki megpróbál magáról gondoskodni.
És nagyon szomorú vagyok mert szegény igazán megérdemelne egy gazdit. 
Egész vissza úton sírtam mikor mentünk daweekhez, és az ellenőrök az éjszakain, kinevettek.
ennyi lett volna.

2011/05/05

Ismét félek, de mostmár mosolygok, mert ez nem az a félelem.^^

Szervusztok!

Igen FÉLEK.
Van egy dolog amin túl kell esnem.
És ez a dolog, kelt bennem félelmet.
Valakivel kapcsolatban, de nem olyan félelmet mint az átlagos.
Csak hogy ez így működni fog-e.
De többet egyenlőre nem árulhatok el.

2011/05/03

A remény " Mint kínzó valóság"

"Volt egy lány, aki elment egy nap az erdőbe.
Volt egy fiú aki aznap ugyanúgy elment.
Volt két lélek kik ugyanoda tartottak.
Hát leültek egy nagy fa tövében
a lány az egyik oldalra, míg a fiú a másikra.
Nem vették észre egymást.
És mindennap ezt tették.
De érezték, ahogyan elkezdik szeretni ezt a fát.
Volt bennük remény hogy egyszer valaki arra jár.
Egy nap azonban meglátták egymást,
s' megkérdezték.
Ki vagy te s' hol jártál?
A lány: "Én vagyok az kinek lelke halott teste meg csak fény foszlány"
A fiú: " Én vagyok az kinek hangja nem boldog már, az a depis srác"
Elkezdtek beszélgetni, a lány kezdte, elmesélte hogy
a fa mindennapját jóvá tette.
Elmesélte a fiú is, talán ezt a fát ezért szereti"
Mindennap kimentek de már együtt
beszélgettek sokat a majdani jövőről.
Egyszer egy nap arra értek ki az erdőbe
hogy ég.
A fiú bement hogy majd a fát megmenti, megparancsolta a
lánynak, hogy várja.
De nem jött ki.
A lány nagyon sokáig várta...
napok,hetek, hónapok...mind hiába.
Elment hát a fiú házába, de rossz hír fogadta őt
" A temetőben megleled őt" Egy szó sem kelet a lány
az erdőbe elment.
Oda állt a fához, ami éppen és egészségesen állt ott.
- Megvédte, életével fizetett.
S' egy levélt látott:
" Ez a fa megérdemelte hogy megmentsem,
szerelmünket neki köszönhetem.
Te többet értél nekem, s a fának üvöltöttem, hogy én csak téged szerettelek.
Sírt a lány torka szakadtából, majd elindult erősen a homályból.
Fogott egy kést nem is gyengét...
Felvágta magát és ezt írta ki: Egy fa az erdő közepén...

____________________________________________________________________________
Igen. A történetem elég meghökkentő, és szomorú, de épp ez benne a jó.
Ezzel hogy ezt megírtam sok mindent elárultam.
De nem ez a lényeg...
Azt szeretném, ha nem remélnétek... mert becsapjátok magatokat.
Természet dolog a remény.
Mert egy kis boldogság érzetet fejleszt ki.
Én rájöttem a megoldásra(figyeljétek az idézetemet):
Egy papira festem minden reményem hogy ne felejtsem el hogy más legyek mint te hogy nálam a remény ne haljon meg....(U)

Ezt úgy kel érteni: Lehet remélni, de csak akkor ha be is tudjátok váltani.

Azt hiszem ennyi mára, vigyázatok a halállal.

(Magyarúl: magatokra)

2011/04/26

Személyiségem/Személytelen oO

Rájöttem pár dologra.
Tisztán megfogalmazhatatlan instrukciókra, melyek annyira gátoltak már pár dologban hogy teljesen süket és vak lettem a világgal szemben.
Nem.
Kiejtettem a számon azt a szót amely mindent megpecsétel.
Elgondolkoztam melyet már oly régen tettem.
Rájöttem: kötődök néhány emberhez.
A környezetemben lévők közt mindenhol van akihez kötődők.
Az iskolában az osztály főnököm
ilyen.

Itthon anya.

Bárhol máshol a két legjobb barátom:

Bernadett, és Ádám.

Rájöttem bárhova eltudok menni.De sosem érzem magam egyedül biztonságban.
Hülyén hangzik lehet.
Persze mindig fogom magam és elmegyek itthonról.
De csak azért mert feleslegesnek tartom az időt elba***ni.
Természetesen én is törekszem arra hogy minél több barátom legyen.
Én képes vagyok bárkit befogadni barátként de ennek lekötései vannak
első sorban: Ha a barátom akar lenni vegye le a cipőjét...(viccesen hangzik tudom)
Magyarúl: Dobja el az előítéleteit.
És ne verjen át.
Ne legyen velem önző.
És ha én megismerem tudni fogom h jó barát lenne e vagy mégsem.
Bármikor eldobom ha úgy érzem jónnak.

Vannak pillanataim amikor sajnos igen agresszív tudok lenni.
Ezt is meg kell érteni, és mivel vezető egyéniség vagyok nem könnyű velem vitatkozni sem.

Persze vannak haverjaim is, akikkel nagyon jól eltudok lenni és bár tudnak rólam dolgokat de nem ismernek.
És a barátaim sem ismernek meg rögtön, azt nem engedem.
A Bizalom nálam máshogy működik, ő elmond valamit aztán én is.
Ez csak a saját magam bebiztosítására való logika.
Nem hárítok tőle.
...Téma lezárva...

Mostanában sokszor említettem hogy nem akarok senkivel sem járni.
Nos ez nem teljesen így van.
Akarok de csak olyannal akivel tudom sokáig működne meg stb.
Mivel elegem lett a villám kapcsolatokból..
Tényleg szép és jó hogy mindenki jár mindenkivel, de mi értelme van feleslegesen az időnket pazarolni ha úgysem szeretjük?
Lényegtelen.
Ha felfogod örűlök ha meg is fogadod akkor még jobban ha nem izgat sajnálni sem tudlak.

Elég magányos vagyok, de inkább várok hogy jöjjön valaki minthogy csak összekössem pár napomat valakivel feleslegesen.
Persze lehet egyszer csak úgy gondolom hogy hopp most jót tenne.
Mert tapasztalat szerzés céljából nem hülyeség, de nem kellene =/.


2011/04/03

Más szemszögből


Átléptem valamin ami arra késztet hogy végre írjak többet többet és többet.
Most már, mint érzéseim úgy cselekedeteim is itt lesznek.
Most már elérkeztem egy pontra hogy nyugodtan leírjam azokat a dolgokat amik történtek velem, anélkül hogy félnem kéne bármitől.

Első sorban, van egy hely ahová napi szinten kijárok.
Ahol sok haverom van, igaz barát meg kevés.
Lelki társ szinte nincs is .

Másod sorban, szeretek adni magamra
igényeim is vannak, bőven.

Harmad sorban, ismerj meg.
Bár megismerni senkit nem lehet, mivel az ember mindig változik.
És én alapból kiismerhetetlen vagyok.


******

Ma voltam nyugatiban, egész jó lett volna ha ne lettünk volna olyan kevesen nem baj ki lehet bírni^^

ennyi kb.



2011/03/30

A mélységből az égre.


Gondolkoztam...

Valami nem volt egészen jó. Rájöttem. Az életemnek én vagyok az úra. Bekerültem egy gödörbe ahonnan nem mászok ki egy könnyen. De megprobálom. szárnyaim eltörtem. De foggal körömmel talán sikerül fényt nyernem. Drukoljatok.

2011/03/02

Határok

Bár a címet én írtam, most valahogy mégsem én.
El vagyok keseredve. Nem tudom néha mit és hogyan akarok.
Szeretnék hinni benne, hogy tudom mit akarok és hogy nem kell globális változás hozzá, hogy eldöntsem végre.
Már szinte vért könnyeznék, ha lehetnék egyedül, végre.
Biztosan kivenék egy igazán szabad napot ha tehetném, de nem teszem, mert amerre csak megyek falakba ütöm a fejem.
Ez már öngyilkosság lenne. Így inkább álok egy helyben.
Pedig szívem tép hogy húzón előrébb, de félek elindulni mert bár ott a fal, de remélem kiszakad.
Mert a remény hal meg utoljára. De ezzel megint csak becsapom magamat.
Sajnálom de nem tudom mit akarok.
Lehet hogy semmit.
De ha ezt fojtatom elvesztek mindenkit, mert megállok egy helyben de akik fontosak számomra azok mennek.
Azért remélem nem így lesz.

2011/02/19

Szeretném

Ezt a bejegyzést egy fiúnak írom, hátha olvassa. Bár kétlem. Nagyon rég volt hogy utoljára beszélgettünk. Álmomban láttam őt még csak és néha képeken. Szeretnék vele megint msn-ezni. És beszélni. Vagy bármi mást. Az ő neve : Tínta.
Úgy érzem néha már nem egy világban vagyok vele pedig igen. Én látom és tudom.
Szervusztok.

2011/02/04

Amit senki soha nem vesz el tőled! =)

Talán ez az egyik olyan dolog amit nem vesz el tőled senki: AZ EMLÉKEID.!.
Bármi rossz is történik veled egy valamin mindig tudsz mosolyogni, az pedig az hogy ezeket senki soha nem veheti el tőled kivéve ha amnéziás leszel vagy hasonlók.
De azt a te szervezeted veszi el tőled és ezek az emlékek vissza is térnek hozzád.
Erre azért volt jó rájönni, mert amikor fáj valami és ezt valaki élvezi is akkor ez az egész eszembe jút és elkezdek nevetni, és talán meg is köszönöm neki. Erre ők mindig meglepődnek, és akkor idegesek lesznek ami még viccesebb.
És a végére jó lesz a kedvem.

hehe... :)

Sosem voltam sosem leszem.

Fájna azt mondani hogy meg sem születtem így inkább nem szólok. De mégis ezt érzem.
Sokan vannak akiket sosem felednék, mégis vannak akik kitöröltek engem.
Rászolgáltam vagy nem, nem tudom. Nem is izgat.Így ezt inkább hagyom.
Azt tudom hogy sosem voltam senki, és nem is leszek. Persze, szeretnék lenni. És tanulok is de ez még nem jelenti azt hogy leszek valaki. Én mindig elrontok mindent. Én nem értem.
Ez az én hibám lenne? Nem tudom. És erre nem mondom hogy megoldom.

Sokan teszik ezt, de nem csak velem, egy kedves ismerősömmel is akit nagyon nagyra becsülök.
Én úgy ismertem meg őt hogy egy kedves,aranyos,őszinte és szeretetre méltó ember volt. Most már megváltozott. Mindig mindennel őt vádolják, és ez van nálam is. Mindig minden az én hibám. Nincs nekem így is elég bajom. de nem érdekel ( leszarom, már elnézést).
Hagyj csinálják, én már úgy vagyok vele, ki mit vett úgy arat. És ezért már nem is csodálkozom kedves ismerősöm viselkedésén. Bánt valami vele kapcsolatban de az nem tartozik senkire és kész.
I =) I

Szervusztok.